Archív 2017-2018
Erdei iskola
A 3. b osztály május 23-24-25-én a Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola három napos erdei iskolai programján vett részt. A gyerekek és tanítóik ismerkedtek a Nagyerdő élővilágával, a szelektív hulladékgyűjtéssel, az erdész és a vadász munkájával. Megtekintették a Kós Károly Művészeti Középiskola Botanikus kertjének különleges növényeit. Egész napos kirándulást tettek az Erdőspusztai Arborétumba, ahol végigsétáltak a tanösvényen, madarakat figyeltek és sokat játszottak. Az előadások és tapasztalatszerző túrák után feladatlapok megoldásával rögzítették a látottakat és a hallottakat. Rengeteg új élménnyel gazdagodva zárták a hetet, melyekről az alábbi képek tanúskodnak.
Természettár előadás iskolánkban
2018. május 22-én iskolánkban került megrendezésre a tanév Természettár előadássorozatának utolsó előadása. Az eseményen a 4.a, és a 4.c osztály tanulói vettek részt. A téma ezúttal az éjszaka repülő emlősei, a denevérek voltak. A hazai fajok mellett megemlítésre kerültek a trópusiak is, a poszméh denevértől, az óriás repülő kutyáig. Az előadás végén intézményünk udvarának egyik fájára denevérház került kihelyezésre. A ház jövendőbeli beköltözőit az iskolánk diákjai is tudják majd figyelni a mindennapokban. A program a Zöld Forrás pályázat segítségével valósult meg.
Fenntarthatósági témahét és Öko- Családi Nap
A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI közössége hagyományoknak megfelelően ’Fenntarthatósági témahetet’ szervezett 2018. április 23-27 között. A témahét záró rendezvénye egyben nyitóprogramja volt az Öko- és Családi Napnak 2018. április 27-én, melyet dr. Feketéné Tunyogi Ildikó az intézményvezető nyitott meg.
Megemlékeztünk a környezetvédelem jeles napjairól, a Föld napjáról, a Fák, madarak napjáról. Sor került az ökoiskolai versenyek értékelésére és jutalmazására is. (képek)
![]() |
A hét kiemelt programjai:
|
A napot a következő programok színesítették:
• a 8. osztályosok hagyománnyá vált faültetése (képek)
• ÖKO- ölelés az intézmény épülete körül (képek)
• reggeli zenés torna az udvaron (képek)
• filmvetítés
• zenés tornabemutatón iskolánk tanulói mutatkoztak be (képek)
• arcfestés (képek)
• csillámtetoválás (képek)
• kézműves foglalkozás (képek)
• Szellemi TOTÓK felnőttek és gyerekek számára (Harry Potter, Autó márkák, Mese kvíz, Gasztronómia)
• sportversenyek (ping- pong, hullahopp karika, kötélhajtás, sorversenyek) (képek)
• irodai masszázs az Arany kezek Egészségnevelő Közhasznú Egyesület támogatásával (képek)
• Szűrővizsgálatok (vércukorszint- és vérnyomásmérés) a Hajdúsági Diabetes Egyesület közreműködésével (képek)
• Érzékenyítő program a Fehér Bot Alapítvány munkatársainak közreműködésével (képek)
A programokat dr. Árnyasné Rizsák Orsolya ökoiskolai munkaközösség – vezető, Debreceniné Kozma Gyöngyi és Majoros Lívia intézményvezető- helyettesek valamint a DMJV Család – és Gyermekjóléti Központ szakmai vezetője Szatmári Sándorné állította össze.
”Ökoskodó” komplex vetélkedő a fenntartható fejlődésért
A Hajdú- Bihar Megyei Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a hajdúböszörményi Zöld Kör támogatásával indította útjára az ”Ökoskodó” komplex vetélkedő a fenntartható fejlődésért 6-7. évfolyam elnevezésű levelezős versenyét, a Hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. 71 hazai és határon túli csapat közül április 26.-án megrendezett döntőn 6 csapat versenyzett egymással. Iskolánk csapata a 4. helyen végzett. A csapat tagjai: Vincze Aliz, Fekete Anna, Restás Emese, Vállai Béla 6.b osztályos tanulók. Felkészítő tanáruk: Takácsné Kovács Ágnes. Gratulálunk!
Ökoiskolák a helyes hulladékgazdálkodási szemlélet formálásáért
2018. március 12-13-án iskolánkban a hajdúböszörményi Városbarátok Köre és Vasziliu Tamás szervezésében ”Ökoiskolák a helyes hulladékgazdálkodási szemlélet formálásáért” címmel, az 1-6. évfolyam tanulói interaktív előadásokon vehettek részt. Intézményünk, mint örökös Ökoiskola segíti tanulói környezeti nevelését. Hiszünk abban, hogy a környezeti problémák megoldása szemléletformálással elősegíthető, s mindezt nem lehet elég korán elkezdeni. Az egyes előadások tartalma differenciálva volt a tanulóink életkori sajátosságai szerint. Ami viszont egységes volt: valamennyi tanuló megtudhatta mi minden készülhet a sokak által csak könnyedén szemétbe dobott tárgyakból. Illetve, miért is lenne fontos megakadályozni azt, hogy bolygónkon a jelenlegi ütemben nőjön tovább az ipari szemét mennyisége. Az előadások és oktató filmek megtekintése mellett a ”Hulladékból termék” vándorkiállítás és az ahhoz kapcsolódó tárlatvezetése is helyes irányt mutatott a fiatalok számára.
Természettár előadás
2018. március 13-án az Újkerti Könyvtárban intézményünk 4.a és 4.c osztályos tanulói a Hortobágyról, a csárdák útjáról, a pásztorkultúráról és a puszta növény és állatvilágáról hallgattak meg egy érdekes előadást Váradi Zoltán tolmácsolásában.
Pénz7
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2017/2018. tanévben a pénzügyi és vállalkozói témahét megtartására, vagyis a Pénz7 programra 2018. március 5-9. között biztosított lehetőséget. 2018-as Pénz7 pénzügyi témája az „Okosan a hitelekről”, amely kiemelten fontos ismeretanyag a mindennapi pénzügyek terén. Iskolánk is részt vett ebben így rendkívüli osztályfőnöki és technika órákat tartottak a pedagógusok a 4. a 6. és 8. osztályokban.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ”Itthonról otthonra” programja
Intézményünk - mint örökös ökoiskola -, 2018. február 20-án egyik állomáshelye volt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ”Itthonról otthonra” nevű programsorozatának. Iskolánk 5-6. osztályos tanulói előadásokat hallgattak meg az egészségtudatos táplálkozásról Süle Katalin a NAK szóvivőjének, majd Kissné Gyarmati Ágnes a NAK megyei igazgatójának tolmácsolásában. Szó volt arról, miért lényeges a napi ötszöri (de minimum háromszori) étkezés, a zöldség és gyümölcsfogyasztás, valamint az egyes húsfélék fogyasztása. Miért igazán fontos, hogy törekedjünk a magyar termelők portékainak vásárlásásra. A sok szempontból hasznos program zárásaként a hajdúnánási termelők (Nánási Portéka) által készített kóstolón vettek részt a diákok.
Farsangi tárlat
Intézményünk művészeti foglalkozásain készült diákmunkákból tárlat készült, a farsangi rendezvénysorozat részeként. A tárlat kialakításában nagy segítséget nyújtott Szabó Beatrix Lilla és Dezső Noémi 5.a osztályos tanulók.
Nyílt nap a leendő kisiskolások számára
2018. január 16-án az Iskolaválasztást segítő programsorozat keretében ismét intézményünkbe látogattak a leendő első osztályos, még óvodás korú gyermekek.
A majd egész délelőttöt felölelő program első állomása iskolánk művészeti ”szárnya” volt, ahol Bessenyei Zoltán tanárúr irányításával, rögtönzött bábjátékon vehettek részt a gyerekek. Ezután két mozaikóra megtekintése következett. Mindkettő magyar óra volt, eltérő osztályokban, de azonos témakörben (’A számnevek’). Tanítóink igyekeztek az óra menetébe bevonni az ovisokat, akik ezt nagy lelkesedéssel fogadták, és aktívak voltak. Mindeközben a szülők képet kaphattak az intézményünkben folyó nevelő-oktató munkáról. Láthatták, hogy milyen változatos pedagógiai módszereket alkalmaznak a tanítók, és hogyan teszik még színesebbé, érdekesebbé a tanítást. Rövid szünetet követően a jelenlévők meglátogattak egy másik negyedik osztályt, ahol zenés-játékos foglalkozás, illetve a közelgő farsangra való készülődés volt napirenden. Az itt megtekintett program kicsit kötetlenebb, ám nagyon érdekes volt. A nyílt nap utolsó állomásaként - a könyvtárban -, Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető, helyettesei, továbbá a jövő tanévben az első osztályos gyermekek leendő tanítói is bemutatkoztak. A beszélgetés folyamán iskolánk pedagógiai struktúrája, sajátosságai és céljai is ismertetésre kerültek. A nyílt nap végén pedig vezetőink és pedagógusaink válaszolták meg a szülők által feltett kérdéseket.
Koripályán a 2. évfolyam
A második évfolyamos diákok 2018. január 3-4. hetében a Debreceni Tankerületi Központ szervezésében vehettek részt a sportprogramon. A kisdiákok többsége ezen alkalommal léphettek korcsolyával a jégre elsőként. Meglepően ügyesen, jó érzékkel használták ki a lehetőségeket.
Koripályán az 5. évfolyam
A tél beköszöntével iskolánk tanulói is előszeretettel hódolnak a téli sportoknak. 2018 január 11-én intézményünk 5. évfolyamos diákjai húztak korcsolyát, hogy közösen élvezzék a jégpálya nyújtotta lehetőségeket. A sportdélután folyamán mind az 5.a, mind az 5.b osztályfőnöke is jégre ”csúszott”, diákjaink nagy örömére.
Denevérvédelem - Rendhagyó biológia tanóra
2017 december 19-én az Újkerti Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében, intézményünk 5.b osztályos tanulói ’Denevérvédelem’ címmel, rendhagyó biológia tanórán vehettek részt. Az osztály Takácsné Kovács Ágnes tanárnővel - aki egyben az osztályfőnökük is - vett részt a programon, melynek lezárásaként, a könyvtár udvarán sor került egy denevérodú kihelyezésére is. Az interaktív programról valamennyi diák élményekkel megtelve távozott. Továbbá megértették, miért is fontos ezen kisemlősök védelme a mindennapi életünk során.
Iskolába hívogató program
2017. december 12-én délután az Iskolaválasztást segítő programsorozat keretében intézményi bemutatókra és ünnepváró interaktív foglalkozásainkra került sor. A nagycsoportos, jövő tanévtől iskolába ”igyekvő” óvodás korúak, a szüleikkel érkeztek az intézményünkbe. Itt az iskola vezetősége, az alsós kollégák, illetve az ún. ”művészetis” tanárok együttműködése révén, játékosan, interaktív módon ismerkedhettek meg a Debreceni Bolyai János Általános Iskolával, és az itt zajló oktatással.
Az iskola kapujánál, már gólyalábon járó ”óriások” fogadták őket. Majd az első útjuk a művészeti szárnyunkba vezetett, ahol zenés, játékos foglalkozáson vehettek részt oktatóink irányítása mellett. A következőkben a szülők számára Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető bemutatta az iskolánkat. Majd Debreceniné Kozma Gyöngyi intézményvezető-helyettes tájékoztatta az érdeklődőket a 2018-19-es tanévben induló osztályokról, a tanulócsoportok jellemzőiről, valamint a beiskolázásról. A gyerekek eközben - alsós tanítónőink irányítása mellett -, játékos foglalkozásokon vehettek részt. Volt csoportos feladat, de találkozhattak a Jégkirálynővel is, aki szintén iskolánkba hívta őket. A további program a kézműves foglalkozás volt. Itt készíthettek szarvast, hóembert, karácsonyfát, és téli tájképet, a rendelkezésükre bocsájtott eszközökből. Ezek elkészítésében segítségükre voltak tanítónőink és néhányan, iskolánk tanulói közül. Az ”ünnepi műhelymunkát” követően énekelve díszítették fel a tanteremben felállított karácsonyfát. Az este végén pedig a szülők és gyermekeik is pozitív élményekkel hagyhatták el intézményünket, várva a következő tanév szeptemberi, végérvényesen az iskolába hívogató becsengőjét.
A következő nyílt napunk, 2018. január 16-án rendezzük meg. Erre is szeretettel várjuk a szülőket, és a leendő 1. osztályos gyerekeket!
Ünnepváró karácsonyi kerítésdíszítés
Az ünnepváró programsorozat keretében, 2017. december 12-én feldíszítették a Debreceni Bolyai János Általános Iskola tanulói az intézmény utcafront felőli kerítését. A karácsony közeledtével valamennyi járókelő gyönyörködhet az egyes osztályok alkotásaiban, mely az év ezen szakában, hagyományosan látható az iskolánál. Az egyes kerítéselemek osztályonkénti lebontásban kerültek dekorálásra karácsonyhoz kapcsolódó motívumokkal
2017 november 28-án délután intézményünk egyik - zömében - 6. osztályosokból álló napközis csoportja, Liptai Erika tanárnő vezetésével a textília újrahasznosításával kapcsolatos elméleti és gyakorlati foglalkozáson vett részt a Thomas Mann utcai Idősek otthonában. Iskolánkra azért esett a meghívásuk, mert már évek óta járunk ezekre a rendezvényekre és intézményünk 2013-tól Örökös Öko-Iskola címet is elnyerte. Mindezt a kimagasló egészségnevelési programunkkal és a tudatos környezeti nevelésünkkel érdemeltük ki. Igyekszünk példát állítani azon iskoláknak is, akik ezekkel még nem foglalkoznak kellően tudatos módon.
Az Idősek otthonában a textil újrahasznosításáról az elméleti előadást egy idős hölgy tartotta. Az ezt követő kézműves foglalkozás során karkötők, szív alakú párnák készítése, varrása szerepelt a programban. Az otthon lakói pedig télapókat készítettek. Valamennyi diákunk remekül érezte magát, és új ismeretekkel, élményekkel telve tért vissza az iskolába.
Téli tárlat
Stílusok, anyagok, technikák és témák hihetetlen sokféleségről árulkodik.
Benedek Napok
A Debreceni Benedek Elek Általános Iskola az idén is megrendezte a "Benedek Napok" versenysorozatát. Intézményünk felsős tanulói több tantárgyból is vállalkoztak a megmérettetésre. Matematika, interaktív táblás természetismeret, angol nyelvi írásbeli versenyen és előzetes rajzpályázaton vettek részt. 2017. november 24-én került sor az eredményhirdetésre.
Angol nyelvi eredmények:
Emelt szintű verseny:
5. évfolyam: Restás Lea Csenge 5.b osztályos tanuló VI. helyezés
6. évfolyam: Restás Marianna Emese 6. b osztályos tanuló IV. helyezés
7. évfolyam: Gellén Mercédesz 7. a osztályos tanuló III. helyezés
Alapszintű versenyen:
Végh Péter 8. c osztályos tanuló V. helyezést ért el.
Rajzverseny:
A felsős diákoknak Szabó Lőrinc egyik szabadon választott verséhez kellett illusztrációt készíteniük tetszőleges technikával.
Eredmények:
A 7-8. évfolyamban Száva Gerda 7. a osztályos tanuló II. helyezést ért el, Bíró Zita 7. b osztályos tanuló és Hadházi Gyula 7. c osztályos tanuló különdíjban részesült. Felkészítő tanáruk: Molnár Antónia.
Természettár előadás
2017 november 24-én, az Újkerti Könyvtárban a 4.a és 4.c osztályos tanulók hazánk első természetvédelmi területének, a Debreceni Nagyerdőnek élővilágával ismerkedtek. Az előadás a Zöld Forrás program keretében valósult meg, a Természettár előadássorozat 3. állomásaként. A gyerekek érdeklődéssel hallgatták Váradi Zoltán magával ragadó gondolatait. Az előadás interaktív volt.
3.b osztály faültetése
2017. november 23-án ökoiskolánk kertjébe fát ültetett a 3. b osztály. Az ezüstfenyőt tanulónk édesanyja és nagypapája ajánlotta fel, amit ezúton is köszönünk szépen.
Óvodások játékos sportversenye
Iskolánk 2017. november 22-én ismét megrendezte a már hagyománynak számító Óvodások játékos sportversenyét.
A Debreceni Művelődési Központ Újkerti Közösségi Háza a hagyományokat követve idén is megszervezte az egészséghetet. Ennek keretében a 4. b osztály 2017. november 17-én interaktív foglalkozáson vett részt. Az egészséges életmód témakörben előadást hallgattunk meg, mely alakította a gyerekek szemléletét, rámutatott a prevenció és empátia fontosságára. Aktívan részt vettek az előadás során feltett kérdések válaszadásában, bátran megnyilatkoztak. Ezt követően egy teszt kitöltésével adtak számot tudásukról. Sok jó megoldás született. A legjobban dolgozó négy tanuló jutalmat is kapott: Sárvári Diána, Kovács Gergő, Czeglédi Brigitta, és Kalmár Csinszka. A délután zöldségek, gyümölcsök, egészséges szendvicsek és gyógyteák kóstolásával folytatódott. Nagyon örülünk, hogy részesei lehettünk a programnak.
"Ne gyújts rá!" Világnap
Filmvetítések, beszélgetések az egészséges életmódról, a szenvedélybetegségekről az egészségtan- és az osztályfőnöki órákon. A megvalósításra a felső tagozat osztályaiban került sor. A tévhitek a dohányzásról című ismeretterjesztő anyagot dolgozták fel az osztályfőnökök saját osztályuk életkori sajátosságainak megfelelő mélységben és módszerekkel.
Természettár előadás
2017. november 10-én a 4.a és a 4.c osztály az Újkerti Közösségi Házban járt, a Természettár előadásán. A Harry Potter állattan ”órán”, mágikus lényekkel (pl. pókok, kaméleon stb.) ismerkedhettek meg a gyerekek. A nagyon érdekes és élvezetes előadáson maguk is aktívak voltak. Összeségében a diákok valamennyien várják az előadássorozat következő részét, mely a rejtőzködő állatok világába enged majd bepillantást.
Sport Poha-Rak Guiness World Record kísérlet
Iskolánk valamennyi évfolyamos tanulója aktív részese volt, a 2017. november 09-ére meghirdetett ”Sport Poha-Rak” elnevezésű világrekordkísérletnek.
2017. október 27.-én a 2.a osztály, cseperedő diófa csemetét ültetett iskolánk udvarán. Mindezzel gondolva környezetünk védelmére, és tiszteletére is. Ez a fa jelképezi egyben az osztályon belüli szeretetet, és az összetartozást. A faültetés folyamatát a gyerekek végezték, iskolánk technikai személyzetének segítsége mellett.
Papírgyűjtés
A DÖK szervezésében (néhány 8. osztályos tanuló önkéntes segítsége mellett), 2017. október 17-18-án papírgyűjtésre került sor iskolánk udvarán. Osztályukat képviselve, a tanulók több tonna újságpapírt gyűjtöttek össze. Az összesen 8596 kg összegyűjtött papírból befolyó összeget, a DÖK tanulók jutalmazásra, és további iskolai programok szervezésére fordítja majd.
Az osztályok közötti versengésben Komáromi Csilla tanítványai (5.a) voltak a legaktívabbak. Egyedüli osztályként, egy tonna fölötti mennyiséget gyűjtöttek (újság)papírból (1280 kg-ot). A második legnagyobb mennyiséget a 4.b (915 kg) gyűjtötte. Míg a ”házi verseny” harmadik helyezettje a 4.a volt (786 kg).
A DÖK köszöni minden, a papírgyűjtésben aktívan részt vevő osztály, és tanuló aktív segítségét!
Október 15.-e, a Kézmosás Világnapja
Több nemzetközi szervezet, köztük az UNICEF 2008-ban rendezte meg először a „Kézmosás Világnapját”, melynek célja, hogy eseményeivel felhívja a figyelmet a szappannal történő kézmosás fontosságára.
Iskolánkban az alsó tagozat is megemlékezett erről a jeles napról. A gyerekek - korosztályuknak megfelelő – feladatokat kapták. Plakátokat készítettek, fogalmazásokat írtak, továbbá a tanítónénijükkel beszéltek a kézmosás fontosságáról.
Rendezvényünket sikeresnek értékeljük a tanulói és a pedagógusi visszajelzések alapján. Bízunk benne, hogy a rendszeres kézmosás népszerűsítésével visszaszoríthatjuk iskolánkban a fertőző betegségek terjedését.
Programunk eredményes megvalósításáért köszönettel tartozunk iskolánk valamennyi pedagógusának, akik az előzetes felkészítésekben és az aznapi lebonyolításban aktívan vettek részt.
2017. október 12-én az 1.b és a 4.b osztály fákat ültetett iskolánk udvarának észak-keleti oldalára. Az ültetett kislevelű hárs a Kárpát-medence egyik honos fafaja. A négy ültetett fát Czeglédi Hanna (1.b) és Czeglédi Brigitta (4.b) szülei ajánlották fel. A két osztály tagjai nagy lelkesedéssel végezték a faültetés folyamatát. A továbbiakban pedig vállalták, hogy óvják, és gondozzák is majd iskolánk udvarának új lakóit.
Nyírerdő futás 2017
2017. október 07-én a debreceni Nagyerdőn, iskolánk mintegy 25 nebulója vett részt az általános iskolások számára meghirdetett, Nyírerdő futáson. Az alsó tagozatos diákok 1500 méteres távot, míg a felső tagozatos tanulók: 2017 métert teljesítettek a kijelölt erdei utakon.
Az alsó tagozatos fiúk versenyében Kovács Lajos (2.a) a 2. helyen ért célba. A felső tagozatos lányok versenyét pedig testvére, Kovács Boglárka (7.c) nyerte meg. A Kovács család sikerét pedig Lajos és Boglárka anyukája, Kovácsné Márti tette teljessé. Ő ugyanis, nagyszerű futással nyerte meg a szülők versenyét a szintén 2017 méteres távon!
Állatok világnapja – Állatkerti séta
2017. október első hetében volt az Állatok világnapja. Ennek apropójából a 4.b osztály a Nagyerdőn járt, és sétán vett részt a Debreceni Állatkertben. A gyermekek - tanáraik kíséretében - megtekintették a korábban örökbefogadott szibériai tigrist, és a nemrég született kölykét. Lehetőség volt több állat etetésének a megfigyelésére, továbbá hüllők simogatására. Ezt követően a debreceni Békás-tónál mód nyílt a Nagyerdő szépségeinek megtekintésére, és játékos foglalkozásokra is.
Állatok világnapja
Az Állatok Világnapját október 4-én ünnepeltük. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja.
Tanulóinktól az alábbi feladatok megvalósítását kértük:
• Alsó tagozat
1-2. évfolyam: Beszélgessetek az állatokról! Kinek milyen háziállata van?
1. évf.: Könyvek nézegetése (pl. állatok külleme, élőhelye, stb.). Állatmesék felelevenítése.
2. évf.: Állatokról szóló versek, mondókák és dalok összegyűjtése, előadása osztályban.
3-4. évfolyam:
Hozd el házi kedvenceddel készült fotódat, melyből egy színes, közös válogatást készítünk! A tabló az aula díszítéséül szolgál majd, hirdetve az ember és állat örök barátságát.
• Felső tagozat:
Nem minden állatkedvelőnek van ideje, lehetősége utazgatni a világban, így figyelmetekbe ajánljuk az alábbi webkamerák nyomon követését.
Állatkerti webkamerák a világ minden tájáról | Sulinet Hírmagazin
Webkamerák | Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Ebből az alkalomból október 04-én, szerdán vetítés várta a gyerekeket az aulában:
• az alsó tagozatos diákok a Kiskunsági N. P. élővilágát,
• felső tagozatos tanulók a Balaton Felvidéki N. P. élővilágát csodálhatták.
Őszi tárlat
Október elején diákmunkákból őszi tárlat készült.
Közlekedésbiztonsági roadshow
A 7.a osztályosok osztályfőnökük Simonné Hernyák Mária vezetésével egy közlekedésbiztonsági programon vettek részt 2017. október 3-án a TESCO parkolójában felállított rendezvénykamionnál.
A program 40 perces elméleti előadást foglalt magában, majd kb, egy órás gyakorlati foglalkozásokon vettek részt a gyerekek.
- Egy speciálisan átalakított járműben a gyermekek, a vezető melletti ülésre ültek és egy adott jelre lefékezték a felnőtt által vezetett gépkocsit. A program a biztonsági öv nélkülözhetetlen használatát, és annak fékezéskor bekövetkező, az emberi testre gyakorolt hatását is szimulálta!
- A biztonsági öv életmentő és rögzítő funkciójának bemutatását tette lehetővé egy ütközési szimulátor.
- „Ki a mester két keréken?” A forgalmi helyzeteket bemutató útszakaszokkal, kereszteződésekkel tarkított pályán kerékpároztak a gyerekek.
Nagyon tetszett a gyerekeknek az egész programsorozat, hiszen mindent lelkesen és szívesen kipróbáltak !
Európai Diáksport Napja
Az Európai Diáksport Napja (EUROPEAN SCHOOL SPORT DAY) program keretein belül iskolánkban egész napos sportrendezvényekre került sor 2017. szeptember 29.-én. A nap zenés tornával kezdődött Szalánczyné Zara Melinda tanárnő irányítása mellett, az első tanórát megelőzően. Ezt követően valamennyi felső tagozatos tanuló - testnevelőink koordinálása mellett - az iskolai futópályán teljesítette (egyéniben, vagy váltófutás keretében) a 2017 méter futást. Továbbá, különféle labdajátékok (labdarúgás, röplabda) gyakorlására is volt lehetőség. A diákok kellő lelkesedéssel, és aktívan sportoltak a nap folyamán.
Diákolimpiai Mezei Futóverseny megyei döntő
Iskolánk I. korcsoportos leány csapata a 2017. szeptember 27-én megrendezett megyei mezei futóversenyén III. helyezést ért el.
A csapat tagjai: Kertrész Stella, Gál Petra, Balogh Flóra, Rostás Ramóna, Gál Vivien
Tehetségek Magyarországa Ösztöndíj
Iskolánk 4. a osztálya a tavalyi tanévben sikeresen megvalósította a „Tehetségek Magyarországa” című EFOP-3.2.1-15-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projektet. A Csoportos tehetségsegítő tevékenységek támogatása program lehetőséget biztosított a kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyerekek szülei számára, hogy pályázzák gyermeküket a Tehetségek Magyarországa Ösztöndíjra.
A MATEHETSZ, a benyújtott pályázat alapján, iskolánk tanulóját Szabó Beatrix Lillát, ebben a tanévben a Tehetségek Magyarországa Ösztöndíjába részesíti.
Gratulálunk!